Guinness World Record - Balatonfüred 2008. június 26. 23.52

Stairway To Heaven - Led Zeppelin Acoustic Cover

A Led Zeppelin Stairway To Heaven c. szerzeménye 1971. novemberében jelent meg, a zenekar IV., cím nélküli nagylemezén. A dal élőben már több hónappal korábban - '71. márciusában - debütált. A Guinness rekordkísérleten elhangzott, rövidített, kimondottan akusztikus gitárra adaptát változat, szintén a két szerző (Jimmy Page, Robert Plant) átirata. Ebben a formában egyetlen egy alkalommal adták elő: 1994. novemberében, Tokyo-ban, egy népszerű japán hírTV reggeli műsorában.

A dal, Dávid Roland hetedik Guinness-es fellépésén, a közönség nyomására került a repertoárba...

"Mindig is különös kapcsolat fűzött a Stairway-hez. Zenekarom koncertjein kötelező darab volt (elvégre, Led Zeppelin emlékzenekar voltunk), és ahogy az ilyen - Stairway-hez hasonló -, korszakalkotó szerzemények esetében lenni szokott, előadása közben a hallgatóság, elsősorban (általában) önmagát, és nem a dalt előadó zenészt/zenekart ünnepelte. Könnyedén előfordulhatott tehát, hogy a "sok bába közt elvész a gyerek" elv alapján, egy idő után az ELŐADÓ is az "ünnep" bűvkörébe került, és azután már nem is tudta, hogyan is szólt az eredeti, és a zenészek, az alázatos előadásmód helyett, oda és egymáshoz nem illő improvizációkba, szinte öntömjénezésbe csaptak át...Hosszű évek után játszani kezdtem újra, ezt az általam nagyon kedvelt dalt, azt a verziót véve alapul, amikor maguk a szerzők is a legközelebb kerültek a dal eredeti koncepciójához (lásd Tokyo). A youtube-on kalandozva (még 2005-ben) fedeztem fel a Dave Grohl (Foo Fighters énekes, korábban a Nirvana dobosa/!!/) által félrészegen előadott, botrányosra sikerült Stairway-változatot, ami annyira szentségtörés volt a számomra, hogy megtanultam egyedül is, hogy - kvázi - megmentsem a dal becsületét...és azért köztünk szólva, a Stairway To Heaven-t egy ilyen "világsztártól", így hallva, én is bátrabban álltam neki, gitározni is."

Eötvös

A szervező

Balatonfüred

A helyszín